Somogyi József

Somogyi József
1961.08.18-án születtem, Budapesten.
Zenei általános iskolába jártam. Klasszikus zenét tanultam, hegedültem 8 évig, és furulya volt a másik hangszer, amin tanultam. Énekeltem, énekkaros voltam, játszottam vonós zenekarban is. A zenesulival volt néhány zeneakadémiai fellépésem, rádió- és TV felvételem is. Gyerekkorommal kapcsolatban annyit, hogy álmodoztam arról, hogy operaénekes leszek, de 13-14 éves koromban megfertőzött a Rock zene, és ez a fertőzés máig tart.
15 éves koromtól alakítgattam különböző iskolai zenekarokat. 1978-ban az első igazi bandám a GOLD együttes volt. 2 évig létezett. Jó nagy hangzavarokat csináltunk, igazi lázadás volt. 1980-ban egy gimnazista bandához hívtak. Az Országos Diáknapok Pop-Rock kategóriáját megnyertük. Ez volt az IF-ROCK nevű csapat. 1982-ben végre egy ORI engedéllyel rendelkező csapatba kerültem. Ez volt a SPECIÁL RT. Sok jó bulink volt. Játszottunk a legendás Budai Ifjúsági Parkban is, sokszor nagy bandákkal. 1983-1984-ben a FINTOR zenekarban „újhullámoskodtam”. Klubunk volt a legendás Bem rakpart 6-ban. 1985-1992-ig a N’5 zenekarban sok nagy élményben volt részem.
1986-ban az országos AORTA 86 fesztiválon kategória győztesek lettünk, és én lettem a legjobb énekes. Sok koncertünk volt, rock-tábor, rádiófelvételek, stúdiófelvételek, TV szereplések voltak. 1992-ben sok tagcsere után sajnos feloszlott a gárda. Utána egy szinti pop duóban szerepeltem, ez volt az első BON-BON formáció. Egy országos fesztivált nyertünk is, így megjelenhetett egy albumunk is, de az országos siker elmaradt. 1994-ben elfáradt a produkció és abbahagytuk. Nem zenéltem 3 évig, nehezen bírtam. 1997-ben újra kezdtem, a BROADWAY zenekarban 2000-ig voltam. Rádió-, TV felvételek voltak, és több fesztiválon is különdíjakat nyertünk.
1999-től vagyok tagja a GESAROL-nak. Jó érzés egy régi, patinás rock csapatban játszani, ahol sok ismert zenész is megfordult. Sok dalt énekelek olyan előadóktól, akik pályafutásom alatt meghatározó szerepet játszottak a saját stílusom kialakításában. Pl.: DEEP PURPLE, URIAH HEEP, JOE COCKER, PINK FLOYD, QUEEN, FREE, STATUS QUO, VIKIDÁL, TUNYOGI, DEÁK-BILL és még sorolhatnám a sok-sok kedvencemet. Örülök, ha sokan vagytok a színpad előtt. Azt kívánom, hogy sok-sok évig bulizzunk együtt, és csodás élményekben legyen részünk.
MERT A ROCK ÖRÖK ÉS ELPUSZTÍTHATATLAN
Szakmám: élelmiszer tartósító
Hobbym: főzögetés
Kedvenc sportom: jégkorong
Kedvenc állatom: Pityu, a papagályom
Kedvenc zenekarom: éppen amelyikben játszom